“Jó lesz az még!….” - mondta mama. A sparhelt sarkában csendben zenélni kezdett a fazékba feltett víz, és amíg megfőtt az ebéd, egyúttal meleg víz is lett. Kézzel mosta ebéd után a kislavórban a fehérneműt, a mosóvizet a sarokban a szürke fémvödörbe öntötte. “Jó szódás, ezzel majd még felmossuk a követ” - tette félre. A ruha nyáron a napon száradt, ezért iparkodott még a délután előtt kiteregetni. Mama adott magára, szép rakott hajjal járt, fél évente fodrászhoz ment dajeroztatni, egyébként maga mosta hajcsavarózta a frizuráját. A hajmosás nyáron napos időben volt, és ez a hét pihenőnapja is volt arra az egy órára amíg száradt. Pedánsan fémcsavaróra csipeszelte aranyszőke haját, hátát elégedetten a nap felé fordította az udvar közepére kirakott hokedlin. A lábát szépen keresztezte bokánál, egy nő mégiscsak illően üljön még akkor is, ha nem látják. A WU2 sampon illata találkozott az ablakba kistányéron kitett túlérett paradicsommal, majd ha teljesen szétfakad, magot mosunk belőle szitán. Az udvarban megállt az idő és csak mama keze zizegett. A délutáni nyaralása alatt babot fejtett. A földön szorgalmasan gyűlt a szaporodó, csörgő babhéj, a kis kupacra elégedetten nézett. “Holnap is be tudunk gyújtani.” - biztatott, - “és főzünk is!” Ölében megnyugtatóan pihent a nagy fehér zománcos tál.